Ovikezdés – egy anya gondolatai

Az első nap előtti este kisfiam tologatta a kis hajóját és magában azt kérdezte: „vajon lesz ott barátom?” Én teljes természetességgel válaszoltam, hogy „hát persze szívem, hogy ne lenne.” Erre ő a kis dacos hangjával válaszolt, hogy „anya nem tőled kérdeztem, hanem a hajós kapitánytól.”

Én annyira természetesen válaszoltam, pedig a legnagyobb félelmemet tette fel kérdésként nekem, vagyis a hajós kapitánynak. Amikor megtudtuk, hogy a kisfiunk kétoldali ajak- és szájpadhasadékkal fog születni, rengeteg kétség kapott el. Természetesen, hogy hogyan fog tudni enni, milyen műtétek várnak rá, jár-e ez más rendellenességgel. Ezen túl bennem volt egy olyan félelem, hogy mennyire fogják elfogadni, bántani fogják-e a kortársai. A hajós kapitány megnyugtatott mindkettőnket, nem kell mitől félnünk.

Másnap hatalmas lelkesedéssel indultunk az oviba. Induláskor a kocsiban elindítottuk a közös számunkat, hiszen ez egy OLYAN alkalom és nagyon büszkén vonultunk be. Biztos sokaknak szomorúság, aggódás és könnyek ez a nap, de a mi családunkban ez egy igazi örömünnep volt. 

Egy óra múlva, amikor mentem érte, az óvónők vidáman mesélték, hogy rögtön körül rajongták és már egy új barátja kísérte ki elém kézen fogva. Azóta is nagyon népszerű a csoportban, hiszen egy nagyon eleven, életvidám jó humorú igazi nagy óvodás, akinek egy nagyon menő heg van az arcán.